Fejlesztőpedagógia

Óvodánkban egy fejlesztőpedagógus dolgozik. A fejlesztő foglalkozások hétfőtől péntekig, 8-tól 12 óráig zajlanak.

Fejlesztőpedagógusunk:

Fehérvári Enikő

2001-ben óvodapedagógusként kezdtem meg a pályafutásom, majd 2005-ben szereztem meg második diplomámat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola pszichopedagógia szakán. Szakdolgozatomban az óvodáskori tanulási nehézségekre utaló jelekkel, illetve ezek megelőzésével foglalkoztam. Később elvégeztem több tanfolyamot is, melyek közül a két legfontosabb és általam leginkább használt a Sindelar-program és a Dinamikos Szenzoros Integrációs Terápia (Ayres-terápia). Mindkettőt beépítem és aktívan használom a munkám során, így a fejlesztő foglalkozások játékba, mozgásba ágyazva valósulnak meg. Célom, hogy örömmel, játékkal, sikerélményeket szerezve, a gyerekek számára észrevétlen módon valósuljon meg a fejlesztés.


Fő feladatai a nevelési év folyamán:
  • Szűrővizsgálatok a tanköteles korú gyermekek körében
  • A vizsgálatok eredményeinek megbeszélése a szülőkkel és a kollégákkal (Óvodapedagógusok, pszichológus, logopédus, gyógytestnevelő)
  • Egyéni vizsgálatok óvodapedagógusi, vagy szülői kérésre a kis-és középső csoportban is
  • Egyéni fejlesztési tervek készítése
  • Órarend összeállítása
  • Egyéni, páros vagy kiscsoportos fejlesztő foglalkozások a szűrő- és egyéb vizsgálatok eredményei alapján, az alábbi területeken:
- Nagymozgásom, finommotorika, grafomotorika
- Megismerési funkciók (figyelem, emlékezet)
- Gondolkodási funkciók ( fogalmi gondolkodás, mennyiségi és számfogalom, ok-okozati összefüggés, rész-egész viszony, tér-idő orientáció, szerialitás)
- Verbális kifejezőképesség
- Általános ismeretek bővítése
- Feladattudat és kitartás

A nevelési éveben egyéb folyamatos feladatok:
  • Folyamatos konzultáció (igény szerint) a szülőkkel és kollégákkal
  • Igény szerinti részvétel az óvodai programokban (pl a csoportok programokra kísérése, óvodai rendezvényeken való aktív részvétel)
  • "Óvodások fejlesztése" címmel az óvodapedagógusok belső továbbképzése
  • Logopédiai intézettel való kapcsolattartás, együttműködés az óvodai logopédussal
  • Nevelési Tanácsadóval való kapcsolattartás, együttműködés


    alt

    alt


    alt